A meditáció, a régebbi életek, és látogatás a határokon túlra

Avagy "Omen Nagy Mágia-enciklopédiája" folytatódik! Jelen irományomban megpróbállak titeket beavatni múltatok darabjainak felkutatásában, a meditáció gyakorlását is górcső alá vesszük (és rávilágítunk, miért szerepel ez a kettő egy cikkben, miért elválaszthatatlanok), majd megpróbálunk választ keresni elménk rejtett zugaira, hogy aztán jól belecsöppenjünk a közepébe, ahogy illik! Öveket bekapcsolni! xD 

A meditáció, avagy a mágia egy alapköve

A meditáció az a gyakorlat, ami elsődleges szempontú, ha valóban komolyan akarsz foglalkozni a mágiával. Tudom, hogy először mindenkinek a csoportosan törökülésben hümmögő csoportok jutnak róla eszébe, de ez nem egészen ilyen dolog. A meditáció többmindent is elősegít, és rengetegféleképp lehet vele variálni; elsősorban nyugalmat találhatunk benne, másodsorban általa megnyílhat előttünk az univerzum... HŰHA, mi? =)

Mindez azért van, mert a meditáció segítségével "feljebb emelkedhetünk" a fizikai világtól. Hagyjuk szárnyalni az elménket, és voálá, kész a csoda.

Ezen keresztül elérheted a mestered (róla majd később), vagy akár az isteneket is, megismerheted önmagad, és a múltadba is tekinthetsz (úgy értem az előző életeidbe). Jó, persze, nem egyszerű relaxációs gyakorlatról van szó, de majdhogynem ugyanaz. Olyan mint egy ceruza: írhatsz vele, rajzolhatsz vele, lyukat csinálhatsz vele anya kedvenc blúzára, vagy kitámasztahtod vele az ingatag könyvespolcodat... Ilyesmi. =)

De mielőtt bármi kozmikus tevékenységre adnád a fejedet, előbb nézzük magát a meditáció alapjait.

Először is keress egy nagyon nyugalmas helyet (TEMETŐ NEM JÓ! -_-"), ahol tudod, hogy senki nem zavarhat, és te magad is el tudsz lazulni. Tehát akad ott pár párna, vagy egy extra kényelmes fotel, egy asztal és egy szék, ilyesmi. Tehát olyan helyet kell keresned, ami akár alvásra is jó lenne. Vagy legalábbis egy kis pihensére. Bár feküdhetsz a földön is, nekem azzal se volt bajom. Helyezkedj el kényelmesen, úgy, hogy a nap ne süssön a szemedbe, mondjuk fúrd bele a fejed egy párnába (vigyázz, azért levegőt is kapj!), de valamiképp nekem mindig sokkal hatásossabb volt, de valamit odaszorítottam a szememhez.Helyezkedj el kényelmesen, mert később majd nem szabad ficeregni (kiesel a koncentrációból). Mondják azt is, hogy előtte egyél, meg azt is, hogy ne. Szerintem evés után olyan egy-két órával már nyugodtan nekikezdhetsz. A lényeg hogy ne közvetlenül kaja után állj neki, inkább akkor hagyd a szervezetedet a hamira koncentrálni. =D Viszont pár órával később az emésztés "rizikósabb" szakaszai már lezajlanak, úgyhogy szerintem nincs akadálya egy-két órával később meditálni.

Innentől többféle variációnk van:

Az általános relaxációs gyakorlat egy nagyon kellemes táj minél részletesebb felidézését szorgalmazza, tehát képzelj el valami gyönyörű tájat magadnak, egy fantasztikus környezetet. Az teljesen mindegy, létező hely-e vagy sem, csak az a legfőbb, hogy te nagyon kellemesnek találd. Ne egy rémisztő, hátborzongató helyet idézz fel, mert az olyan muris, hanem egy szép, virágos rétet, vagy kis csermelyt, szép zöldellő fűvel, stb. Ha így nem ugrik be: képzeld el azt a helyet, ahol mondjuk szívesen töltenéd a mézes heteidet életed szerelmével, vagy ahol szívesen nevelgetnéd a gyerkőceidet. Légy kreatív. =)

Próbáld a lehető legrészletesebben elképzelni, és törekedj az álom-féle hatáshoz: nem, ne aludj el, hanem tökéletesen próbáld odaképzelni magad. Érezd a virágok illatát, halld a patak zúgását, érezd a hőséget, a kellemesen hűsítő szellőt, halld a madarak csivitelését, érezd a kezeden, a lábadon a fű érintését, tehát abszolút képzeld oda magad. Jól gondolod ez azért nem is olyan könnyű feladat, mint amilyennek tűnik, elég nagy koncentrációt igényel. De mivel ez nem elég, jön a legfontosabb:

Ürítsd ki az agyad. Hehe, ez könnyűnek tűnik, hm? =) Pedig ez a legnehezebb, a táj tökéletes vizualizálásánal is sokkal nehezebb. Hisz ez azt jelenti, hogy miközben pl. ott fekszel a kis csermelyed partján a harmatos fűben madárcsicsergést hallgatva, nem szabad magadban a késődélutáni ebéden rágódni, ne is halld a saját gondolataidat, légy üresjáraton! Semmi gondolat, csak vizualizáció. Persze a vizuális képben mozoghatsz, tehetsz bármit, de ne gondolj semmire, végig.

Sokan persze az első alkalmakkor rendesen be is alszanak meditáció közben (és tegyük hozzá igen jól alszanak), de egy idő után begyakorolható az ébrenlét. Már fél óra meditáció is felfrissíti tested-lelked, és új energiákkal tölt fel.

Na de most kérded, hogy hogy lehet a csermelytől az univerzumig jutni, hm?

Nos, én régebben mindig furcsa dolgot csináltam: kiürítettem az elmémet, és egy hosszú, fekete alagúton kezdtem haladni. Mikor már végleg kikapcsolt az agyam, láttam valamit. Legelőször egy gyönyörű, míves gömböt, szerintem nemesfémből készülhetett. Domborművek ékesítették, és arany-ezüst színekben pompázott. Olyan volt mintha egy teljesen sötét szobában egy kis zseblámpával világítottam volna rá. Aztán ugyanígy láttam egy lányt a kandalló előtt ülni, és beszélni valakihez (a lány elég izgatottnak tűnt), ugyanúgy "zsemblámpa-fénynél". Láttam továbbá felülnézetből egy baldachinos ágyon egy gyönyörű, göndör, hosszú barna hajú kismamát feküdni, karjaiban újszülött gyermekével. Szóval elég széles volt a látomásaim skálája. Mivel előttük soha nem koncentráltam semmire, nem szögeztem le magamban semmit, valószínűleg random hajugálta fel nekem az elmém a régi életeim emlékeit. Viszont nem csak meditációval lehet fura emlékeket felhozni az elméd mélyéről.

Régebbi életeink, és emlékeink kiváltói

Rengeteg ember látja múltjának darabjait. Kérdés, hogyan sikerült neki? Különleges tán? (NEEEEEEEEEM) Van valami korszakalkotóan zseniális technikája, ami az ük-ük-ük-ük-ük-ük-ük-ük-ük nagyanyjáról szállt rá, aki boszorkány volt? (NEEEEEEM). Voltaképp emlékeinket bármi felidézheti.

Ne vegyétek személyeskedésnek, ha megosztom tapasztalataimat; nekem általában a zongoraszó szokott fura érzéseket kelteni. Egyszer egy dallamra megláttam életem egyik leggyönyörűbb emlékét: egy nagy, téglalap alakú házat, ami jobb oldalra néz, és mellette márvány lapokból útacska van;  egy nagy, zöldellő mező közepén fekszik. A mezőt - azaz inkább tisztást - kétoldalról erdő vette körül. Az épület színe talán sárga lehetett. Mindegy is, de én tudtam - nem éreztem, tudtam - hogy abban az épületben van valaki, aki nekem nagyon kedves; talán a legkedvesebb a világon. A mai napig is őt keresem, meg kell találnom, bár eddig nem jártam sikerrel - bár hol is kereshetném? A következő képen megont én voltam; ellenkezője önmagamnak: Nyurga, sovány, piszkos lány, aki céltalanul bolyongott egy város közepén, úgy ősz tájékán. Árva voltam, az egészen biztos, éppen ezért arra tippelek, hogy az az épület talán árvaház lehetett, a valaki pedig az egyik társam... Nos passz.

De ami a legkényelmetlenebb: azt is tudtam, hogy ezek az utolsó napjaim közül való képek. Furcsa ezt így leírni, mert sosem akartam tudatosítani magamban, de tudom, így van. Nem tudom miért szöktem meg onnan, ahonnan (mert tudom, hogy valamiért az utcára kerültem, gondolom megszöktem, vagy talán elértem a 18 éves kort, nem tudom), és egészen biztos hogy nem sokra rá meg is haltam. Az akkori kor: Hát srácok, nem vagyok jó kocsik terén, de a régebbi típusú autók voltak körülöttem: hosszú, fekete, és a kerék feletti rész követi a kerék vonalát, kiemelkedve a vázból, olyasmi mintha egy bogárhátút jól megnyújtanál, és szögletesítenéd a tetejét. Az utcákat is régi fajta lámpák világítják meg, és az egész környezet annyira régies. Furcsa.

És mindezt miért? Egy egyszerű kis zongora játéka miatt. De elevenedtek emlékeim az agyrázkódásom után közvetlenül, sőt: akkor nem is voltam egészen önmagam. Amint rendesen magamhoz tértem, és hazamentem, teljesen máshogy viselkedtem egy ideig. Bagós voltam már akkoris, mégis azt mondtam nem kell nekem cigi mert ez rossz, ez rossz (hisztérikusan kántálva), meg egy csomó minden zakatolt az agyamban. Persze, egy orvos ezt az agyrázkódásra fogná, tegye, de én tudom, hogy ez valami egészen más volt. Emlékek juthatnak eszünkbe ugyanígy illatokról, érzésekről, sőt: a megérzéseink is múlt életbeli tapasztalataink alapján figyelmeztetnek minket. Mint amikor valaki alapvetőleg bizalmatlan pl. az emeletesházakkal szemben (teszem azt előző életében egyszer leesett egyről, vagy hasonló), és ilyesmik, de sorolhatnánk egészen apró megérzésekig.

Nos, múltunk megtekintésére van egy sokkal 21. századibb módszer, amikoris "mozifilmvetítés-szerűen" visszanézhetjük előző életeinket. Ide már komolyabb dolgok kellenek: kell egy tapasztalt társ, aki "megutaztat", ő az utaztató aki majd segít visszaközlekedni pár évtizedet vagy évszázadot, és neki fogod ecsetelni mit látsz éppen; és kellesz te, az "utazó", aki bekukkant a múltba. A folyamatot nem ismerem egészében, de azt mondták, hogy pl. nem szabad egy korty kávét se innod az "utazás" napján, főleg nem egyéb piákat, víz, szörp, ilyesmi. nem kapsz semmilyen "gyógyteát" *furfangos vigyor*, amitől majd "jobban megy a dolog", az elmédnek maximálisan tisztának kell lennie. Vannak olyan emlékek, amiket letiltanak számodra (a mester, angyal, anyámkínja), mondván, te még arra nem készültél fel. És milyen igazuk van! Gondolj csak bele mi minden történt a múlt századokban.

Vajon mennyi rá az esélyed, hogy a múltadba tekintve egy békés életet, és egy azt követő békés halált látsz? Mert szerintem igen csekély. Éppen ezért ha "utazgatnál" mostanában, mindig tartsd szem előtt a kérdést: kész vagy-e a saját lefejezett, megcsonkított holttested látványára, és az azt megalázók tetteinek végignézésére? Kész vagy-e a saját akasztásodat végignézni? Vagy a lefejezésedet? Egy rablóbanda általi agyonverés, gázkamra, kínzás, balesetek, ezer borzalom történt, és semmi biztosíték rá, hogy ne kerülnél szembe egyel! Sőt, arra kevés az esély, hogy csak egyel fogsz szembesülni... Éppen ezért sok emlék rejtve marad, míg meg nem érsz rá. Vannak olyanok, akiktől mégsem tiltanak el semmit - nem tudom miért - őket nem óvja semmi, és gyakran belebotlanak olyan emlékekbe, amikbe nem szerettek volna. Aztán nem bírják nézni, és gyötrik magukat a sok kísérlettel... Nos, kemény dolog ez is.

De miért jó a múltunk emlékeit megnézni? Először is megláthatjuk a karmikus kapcsolatainkat, és hogy hogy állt a dolog akkor. A karmikus kapcsolatok igen összetett emberi ismeretségek kibogózhatatlan hálója. Ellenségek, barátok, családtagok, ezer ember, akikkel valaha találkoztál, mind felbukkanak jelen életedben is. Mivel nincs már energiám újból leírni azt, amit régen máshol már leírtam, álljon itt egy fórum hozzászólásom a témában:

Úgy látják, hogy halálodkor a "köztes létben", a helyen, ahol a lelked van két élete közt (igen, itt megint jöhet a vita, hogy akkor szintek vannak-e, köztes lét, netán a kettő egymást fedi, esetleg pokol vagy menny, ajaj =), emlegessük simán köztes létnek, az jellemzi a helyet, bármiféle is ), te a belső mestereddel (személy, aki magához képest olyan magasra fejlődött, hogy már nem születik le többet, hanem már szerves része a különböző döntéshozataloknak; na itt megint hit kérdése a dolog, hogy ilyen van-e, de ezt általában nem szokták cáfolni, mert nagyon sokan elég közvetlenül kommunikálnak vele, de a definícióját megint sokezerféleképpen látják, pl. hogy a mestered te magad vagy, de mindegy, lényegtelen =D) vagy ha ezt el is akarod vetni, akkor csak te magad sorra veszed az eddigi életeidben tanultakat, majd ezeket összegezve következtetéseket vonsz le, hogy mik lennének még hasznosak az elkövetkezendőkben.

Vannak olyan döntéseid, amikben biztos vagy, hogy javadra lennének, és ezek adják a többit is. Végülis kialakul benned egy kép az elkövetkezendő életről, de a nagyját nem előtte határozod meg, azt majd életed közben alakítod. Viszont azok a pontok, amiket mindenképp el kell érned, eljönnek. Az már más kérdés: megfelelsz-e a saját próbádon? Ha nem, azt most onnan tudhatod meg, hogy szépen leülsz, és nagyon átelemzel mindent, amit eddig valaha is átéltél. Találsz olyan szituációkat, helyzeteket, amik egyfolytában visszatérnek, ismétlik magukat, lényegükben azonosak (ugyanazokat a kérdéseket feszegetik, az eredményük ugyanaz lenne)? Ha igen, ez azt jelenti, hogy sorra belebotlasz ugyanabba a feladatba, mert nem tudsz továbblépni a megoldása nélkül (valószínűleg szükséges egy következő feladat megoldásához).

Persze ezt elnézve igencsak lebutítottnak tűnik az élet, na de jöjjön a ráadás! =)A feladataidban elkerülhetetlenül szükséged van mások segítségére. Ők lesznek a karmatársaid (nem összetéveszteni a lélektárssal, vagy ikerlánngal! =)) akik segítségedre lesznek néhány feladatban. Természetesen vica versa, te is sokaknak leszel segítségére, de most ezzel ne bonyolítsuk mégjobban a szálakat, maradjunk nálad. =)Most az életedben rengetegen vannak barátiaid, és az ember a fenti mondatomból rögtön arra következtet, hogy a karmatársak a barátokat jelöli, de nem-nem, sőt! Általában ők a jelenlegi "mumusaid", emberek, akik olyan helyzetekbe kevertek, olyan érzéseket ébresztettek benned, és olyan nézeteidet változtatták meg gyökeresen, amiért nem vagy túl hálás, az esetek többségében egyszerűen az "ellenség" jelzővel illetnénk őket. Pár karmatársad feladatát elvégezve odébbáll az életedből (ő már a maga munkáját, ígéretét beteljesítette, ez persze nem tudatos), de vannak akik veled maradnak tovább, esetleg több életre szólóan is sorra visszatérnek. Hogy miért? Ez elég egyszerű: az életed során alakítod ki a kapcsolataidat, és kik mások lehetnének a legjobb barátaid, vagy a legkellemetlenebb ellenségeid, ha nem ők?

Sok esetben persze megmaradnak egymás iránt az érzelmek (a feladat nem garantálja hogy nem fogjátok egymást gyűlölni, vagy nem imádjátok úgy meg egymást, hogy minden életben egymást keresitek ha erre van mód) de a köztes létben ilyen érzelmek nincsenek, úgy értem ugyanúgy támaszkodtok egymás segítségére, ahogy az életed előtt is. Egyszerűen a dolog túl fontos ahhoz, hogy ne segítsetek egymásnak. Igen, mikor a köztes létben vagy, mondjuk úgy bölcsebb vagy élő önmagadnál, hiszen teljes tudatában vagy az eddig megszerzett tapasztalatoknak, így az objektivitás is hatékonyabban működik ott, mint itt. Meg aztán ott igencsak másképp értékelsz mindent, de ebbe ne menjünk bele, ezeket te magad is el tudod képzelni, ha alaposan belegondolsz.

Éppen ezért azok a "boszorkányok" *összerezzen, nem szereti ezt az általánosított szót használni* ha már kicsit fejlettebbek a "cuccokat akajok röptetni meg teleportálni mellesleg én szuperboszinak születtem segíccsetek!!!4444 cserébe majd ha jók lesztek nem átkozlak meg titeket ja és hogy kell szerelmi mágiát csinálni????????????" akkor ráébred, mennnyire fontos a múltjának felkutatása. Ez eredményezi a múltba való visszatekintéseket, ahol igaz a nagy igazságokat nem találod meg (pl. szent grál és társai), még ha részese is voltál valami iszonyúan történelmet író eseménynek, egyszerűen csak tudni fogod, de részleteket nem fogsz érzékelni, pl. hol van ez és ez a sír amit sosem találtak meg, ilyenek, mert a lényeg mindig a kapcsolatokon és az érzelmeken van, tehát a személyeken és a köztük kialakult kapcsolatokról. Egyszerűen felesleges információk. Megismerheted viszont a régi problémáidat, és jó eséllyel következtetsz a jelenlegi BLOKKOKRA.

Blokk: valami történt egy előző életedben, és képtelen vagy rajta túllépni, és ez meggátol bármilyen fajta fejlődésben. Ezeket elvileg mindenféle múltlátogatás nélkül is meg tudnád oldani, de így tisztábban látva az okokat mindjárt könnyebb. A reinkarnációs utazásról még annyit mindenképp el szeretnék mondani, hogy ha úgy érzed nem vagy még rá felkészülva hogy mondjuk felakasztva, kizsigerelve, vagy egyéb borzalmas módokon lásd magadat (hiszen a halál nem mindig csendes és nyugodt, főleg a középkorban mik voltak!) akkor még várj. Ha még nem vagy rá felkészülve de belevágsz, úgymond "megerőszakolod" a saját lelki világodat, többet ártasz szegény lekednek, mint használsz! Ha ilyesmire adod a fejed, tedd nyugodtan, de légy benne száz százalékig biztos, hogy eléggé fel vagy készülve a borzalmakra is, hiszen valószínűleg lesznek! Mellesleg te nem csak a végeredményt fogod látni, hanem végignézel mindent, nagyon vigyázz magadra! Bár általában az ilyen eseteket a mesterek szépen kontrollálják (amiért csókok és virágajándékok járnak nekik, nem mindegyik mester ilyen rendes -_-, van amelyik inkább nem avatkozik bele, vagy csak olyan esetben amikor ez másképp megoldhatatlan ), tehát vannak életek, vagy élettöredékek, amiket fognak és lezárnak, mert úgy gondolják még nem bírnád őket. Halgass ezekre a jelekre, és ne kísérletezgess, a mester okosabb - egyenlőre =).Az előző életeinkben szerzett tapasztalatok némelyike annyira erős, hogy mindenféle utazgatás, vagy egyéb mód nélkül is hasznukat vesszük (megérzések).

A karmatásakról még egy icipicit, aztán leütöm magam: Vannak esetek mikor szeretteink elkövetnek olyan súlyú hibákat, hogy ajaj. Mi, akik imádjuk őket kétségbeesve nézzük, zokognánk látva a másik rossz döntését, főleg ha tudjuk, nem adatik alkalom a karma kijavítására, vagy annyira sokára, hogy az mindenképp szerencsétlenségek okozója lehet (ilyen például a gyilkosság). Hiszen mi is a karma? Tetteink összessége, amit adsz, azt kapod alapon. Ha ölsz, feladatot szakítasz meg (mert nem volt neked ilyen "megbizatásod", itt vissza is csatoltunk a karmatársakhoz, avagy a feladatokban segítők eseteihez) és ezért fizetned kell. Nem neki, az áldozatnak - ő szegény mit vegyen el tőled? Magadnak. A karmád leromlik a harmónia hiánya miatt, és ezt orvosolni kell, méghozzá szélsebesen. Így hát valaki, valószínűleg a szeretteid közül megteheti, hogy egy életre feláldozza magát érted, (vagy élete kissebb részére, ameddig az adód tart) és ő fizet.

Hogy ez hogy néz ki, miként javulsz te ettől nem tudom, de nemrég volt egy kislány a TV-ben, aki elég fiatalon meghalt, és kevés kis élete (olyan hét év talán) mind szenvedésekkel telt. Ő a nagymamája karmáját javította, aki régen ölt. Persze nem csak emberölés lehet ilyen karmapusztító dolog, hiszen ott van a lelki terror, meg ezer borzalmas dolog, amibe belegondolni sem szeretünk, nem is hiába. Így hát ha nincs "mesterségesen" megszakítva életünk, okkal halunk meg - még akkor is mikor szeretteink biztosak benne, hogy hirtelen ragadott minket el a halál. Feladatainkat erre az életre beteljesítettük, és nemsokára újabb kalandba csöppenünk. =)

A fentieket figyelembe véve a "minden okkal történik, véletlen nincsen" megállapítás is kicsit más megvilágításba kerül, kicsit értelmet nyernek dolgok, amik eddig teljesen értelmetlennek tűntek. Ez az elgondolás eddig a legelterjedtebb, ez tűnik logikusnak, és ami fontosabb: a reinkarnációs utazások erre utalnak. Persze vannak részletei, amik már másképp lettek kikövetkeztetve, és mint magad is látod mindennek ezerféle magyarázata is van, de talán ezek nem is olyan fontosak.

Határokat átlépve

Asztrális utazás, asztrális kivetítés, múltunk megtekintése, mestereink felkeresése, önismereti kalandozások - és mindez a meditációval kezdődik. Így gondolom érthető, miért ezzel kezdődött eme cikk, és gyakorlatilag azzal is zárul, ugyanis kong a fejem, és már igen nehezen illesztem össze a mondatokat bekezdésekké xD

Nos, a meditációval a fentebb említett tevékenységek mind elérhetőek, vagy a meditáció elengedhetetlen hozzájuk. De miért? Elménk kitárul, és megnyílnak a kapuk. Mikor meditálsz (meg mikor alszol) a lelked azt állítják a tested felett kezd lebegni egy kicsivel, és egy ezüstös színű szálacska köti a lelkedhez. Mikor az asztrális síkokon kezdesz mozogni, ez a szál segít téged visszatalálni.

Emlékeztek még, hogy én hogy meditáltam? Vizualizáció nélkül, és a múltam darabkáira bukkantam. Nos, az én módszeremmel is lehet meditálni, sőt; ha nem csupán relaxálni szeretnél, ez a hatásosabb. Bár lehet, hogy vannak az enyémnél jobb technikák is, hisz ez csak úgy jött, de azért megosztom veletek a sajátomat is:

Eleinte mindent úgy csinálsz, ahogyan a relaxációs változatnál: elme ürítése, semmire nem gondolás, csakhogy nem kezdünk képeket társítani a dologhoz. Mikor lehunyod a szemed, pöttyöket, meg fura színes alakokat kezdesz látni. Próbálj erre koncentrálni! Én aztán megláttam egy pontot, és akaratosan elkezdtem felé haladni, és mikor ez a végére ért, láttam valamit... De ti ezt NE CSINÁLJÁTOK! Ugyanis egyszer velem is megtörtént a baleset, mikoris valaki vagy valami a saját akaratából eltérített az utamról: az út sokkal hosszabb lett, és nem tudtam kiszállni, ha félbe akartam hagyni azonnal visszarántott, valószínűleg ha nincs elég akaraterőm, nagy bajba keveredtem volna... Ezért ti ne alagutazzatok. Már én se teszem, sőt; azóta nem is vagyok rászorulva.

Tehát fej üres, alany nem mocorog, keze-lába nem keresztezi egymást. Semmire nem gondol. Érzi, ahogy az energia áramlik benne.

Ez egy jó alap a fentebb említett tevékenységekhez, mivel nem társít magához semmit (bár ezért egy kicsit nehezebb is talán), de hatásosabb. Egyébként ha jól csinálod amit, némileg kellemes érzetet okozhatsz magadnak: én például már jó ideje tudok olyat, hogy ringatom saját magamat. Gyakorlatilag nem mozdulok, a testem nyugalomban van, de mégis, mintha ringnék, néha előre-hátra, néha összevissza, de nagyon kellemes, és nyugtató érzés. Mondjuk én már olyan sokszor csináltam, hogy semmilyen meditációs előkészület nem kell hozzá, csak egyszerűen ha úgy szeretném, rögtön meg tudom csinálni. Ezu gyakorlással természetesen bárki számára ugyanúgy elérhető, és én ajánlom is, mivel tényleg nagyon kellemes.

Mivel az általam említett meditáció formából sokféle élmény keletkezhet, ezért ki sem térek rá, milyen érzés, mikor felülemelkedsz a határoktól, és közelebb vagy a mindenséghez, mint valaha. Aki kipróbálja, és sikeres lesz, megérti, hogyaz ilyesmit nem lehet szavakkal leírni. Szóval mindenkinek sok sikert, és mindig törekedjetek az óvatosságra!

*kidől*

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés