< szarkazmus >Nyilván, mint azt leszögeztem az előző posztam, nincs elég befejezetlen projektem, < / szarkazmus > így hát keményen dolgoztam rajta hogy gyarapítsama  népes listát!

 

Az előző, kék ruhás lányt még el sem kezdett, történetét illetően nem létező RPG játékom főszereplőjeként felváltottam valaki másra:

 

 

Aki ismer, az tudja kiről mintáztam...

 

Mert hogy azon gondolkodtam, egy RPG projekt hosszú, kimerítő és folyamatos figyelmet igényel (s mint tudjuk én  ezekről vagyok híres...), ezért úgy döntöttem inkább egy olyan szereplőt akarok, aki folyamatosan érdekel, és mivel egy bizonyos bohém költő teljes mértékben megfertőzte az életem már vagy 14 éves korom óta (úristen, tíz éve), így inkább mellette döntöttem. A kéz nevetséges, a hajszín vállalhatatlan és megint csak MS paintben készült, mert az gyorsabb, és több tapasztalatom is van benne ha rajzolásról van szó.

 

Vállalhatatlansági százalék: 100%

Objektív precizitással kalkulálható esélye befejezésének: 0%
De legalább! A rajzolása közben 0% komolyan gondoltam a rajzot. Azt hiszem ennek van valahol egy PS verziója is...

 

 

Erre nem is emlékeztem, pedig nem olyan régi... A kezek anatómiájának módszeres gyalázata, és Harry Potter. A rendes ceruzarajzaimra sokkal jobban hasonlít, azoknál rajzolok ennyire éles állakat. A fájlnév, látom, őszinte választás volt közelmúltbéli önmagam részéről: idk.PNG. És tényleg.

Ez cseszett régi (2010 okt. 17), de már akkor is az RPG makerrel ismerkedtem, de egyáltalán nem olyan komolyan. Ha valaki nekem akkor azt mondja, hogy pár évvel később hirtelen megint eszembe jut, és határozottan tehetséges vagyok a KÓDOLÁS terén (jesszus!), hát annak se köszönök előre többé. A képen az amúgy... Near... a Death Note-ból. :D Akkoriban játszhattam a rajongói játékkal, ami Mellora és Nearre koncentrált.

 

Még annyi ilyen förmedvényem van, de mára eleget égettem magamat! :'D

A találkozás rusnya eredményt hozott.

Ja, és bár a tegnapi nap soknak tűnhet, valóban azóta sem tudok kezet rajzolni.

A lent említett skiccből jelenleg ennyi van kész:

Mint látható, sajnos azzal a tudattal indultam neki, hogy pocaktól lefelé úgysem látszik majd semmi, így se a lábát se a karjait nem javítottam ki. A lineart úgy-ahogy megvan, és felcsaptam az elképzelésnek megfelelő színeket, de egyelőre ennyi. Nem tudom amúgy miért haladok ezzel ennyire nyögve nyelősen, pár óra alatt össze lehetne dobni.

Szóval már vagy olyan két napja ilyen nagyon furcsa, meghitt mégis ijesztő melegség érzetem van. Nem igazán tudom mire vélni, tippjeim vannak csupán. A legvalószínűbb az időváltozás, tavasz van, és én nagyon érzékeny vagyok az évszakokra. A nagyon alatt azt értem, nagyon nagyon nagyon nagyon. Furcsa érzések kavarognak idebent, nevet adni egyiknek sem tudnék, pedig évek óta próbálok. Néha jó, néha nem. Nem is tudom. A plusz löket meg talán onnan jön, hogy őszinek érzem az időjárást, és ez lehet, hogy bekavar. 

Mindenestre végigjátszottam a Wadanoharat, és imádtam!

A saját projektem meg persze sehogy sem halad, de mindegy. Azzal vígasztalódom éppen, hogy annak a rejtelmeit próbálom kifürkészni, hogyan rajzoljak digitálisan ha egyszer nincs digitalizáló táblám. Ez a skicc a próbaáldozat:

Az eddigi eredmény, tele hibákkal, és teljesen semmilyen fázisban éppen (külön felhívnám a figyelmet a Kiszel-szemöldökre, amire nemsokára rá fogok feküdni):

Meglátszik rajta, hogy szó szerint annyira fel kell nagyítanom a pontossághoz, hogy NEM LÁTOM mit csinálok. Így kerülnek a szünetek és a rossz helyen folytatások a képbe, illetve a szeme érdekesen horpadt, ajvé! Meg persze az egész olyan.... herpderp. Csúnya a vonalvezetés ahogy van, no. Sehogy sem tudom magam digitalizálni, s mint látható az eredeti is elég gyenge, így hát a kórkép összeállt. De akárhogy is, valahogy mennie kell. Valahogy. Akárhogy.

Eme probléma alkotja magját annak, miért nem sikerül haladni az RPG Makerrel.

Szerintem a tény, hogy ezt a lehető legolcsóbb, és leg-nem-fehérebb levelezőpapírra karcoltam fel, csak annyit jelent, hogy úgy éreztem a feladat öngamában nem elég idegfeszítő, és kell egy kis plusz kihívás. Vagy csak szeretem magam nézni ahogy szenvedek, nem tudom.