Végre ide is eljutottam. Zavar, hogy yuumei istennő aranyszabályát nem tudom tartani (draw everyday), illetve megint beteg vagyok, torokfájással. Értik ezt? CSAK a torkom fáj egy egészen picikét, és néha köhögök.

Életemben nem volt ilyen kis laza betegségem. Esküszöm. SOHA.

Draconia: Margóra, ceruzával - A legmélyebb hajnal

Ez pedig nagyon tetszik, már a címe miatt is nekiestem (nekem van egy Csókold meg a hajnalt! nevű, sehol meg nem jelent, kidolgozatlan kis novellácskám), pár mondat az egész, igazi hangulat-kép.

Kiolvastam Harris Vörös Sárkány-át, ez a Hannibal-sorozat első kötete amúgy. Van is róla sulis sztori, de nem akarom az utókorra hagyni, szokásos nem-voltam-elég-éber pillanatomban kapott el amerikai irodalmon a prof, hogy mit olvasok, én meg Skorpióként emlékeztem a címére... Ki is lettem ám közösítve azon nyomban.

A kép itt a szöveg mellett a Vörös Sárkány  és a Napba öltözött Nő, William Blake-től (igen, a mű nem fiktív), ez az az alkotás, amitől a "Csorbafogú" bekattan, vagy legalább is ezt a művet tűzi - képletesen - zászlajára. Mindenképpen kivételes darab, a Nagy Vörös Sárkány amúgy négy darabos alkotás-sorozatának harmadik darabja. William Blake afféle látomás-művész volt a 19.-ik század elején, rengeteg bibliai illusztrációt készített (hát, ilyenféléket), a Vörös Sárkány pedig amúgy a Sátán maga. A Művészeti Enciklopédia (ahonnan én is szedtem a fenti infókat xD) vonatkozó részében említi a Thomas Harris által írt történetet is, gondolom örülnek Blake hirtelen jött népszerűségének, ami a könyv megjelenése után kirobbant az alkotások irányába. Nem is rossz dolog az ilyen művészeti reklám, nem?

Más vizekre evezve:

Megint elfogyasztottam egy headsetet, most új van, ilyen kisebb, végre az én miniatűr fülemnek való, szeretjük egymást nagyon. Óh, és azóta Poe-t olvasok (amerikai irodalomra amúgy is kell, holnapra a The Fall of the house of Usher), de azt sajnos eredetiben, angolul, úgy pedig azért néha nem is olyan egyszerű, pedig relatíve nagyon könnyű szövegről van szó. Majd mesélek róla, Poe fantasztikus elme volt.

Már lassan bevett szokásom, de mutatok megint egy zenét, amire mostanában kaptam rá:

Johann Sebastian Bach -  The Well-Tempered Clavier, Book 2 - Prelude #12 In F Minor

A Red Dragon filmben láttam, azt is eredetiben néztem, de novamovon, ahol nagyon vacak a képminőség (de nem kell várni legalább semmire), ruszki felirattal (sebaj), a vége lemaradva... franc. Na mindegy, hiszen olvastam, a film pedig javarészt könyvhű. Amiben nem az, azok a Hannibalos jelenetek egy részei, mikor például bort iszik, satöbbi, de meg tudom érteni: ha én lettem volna a rendező, én is becsúsztattam volna pár plusz jelenetet csak hogy Anthony Hopkins kicsit villogtathassa a tehetségét, például:

("megettem a máját egy kis lóbabbal, és Chianti-t ittam rá..." - igen, a lóbabot szótárazni kellett xD)

Nos, egy ilyen elegáns vacsorás jelenetben Lecter ezt hallgatja (fent). Persze, rá is vágtam, hogy hé, ez Jem-től a They, illetve úgy tűnik ez volt az alap. Nem volt nehéz megtalálni, viszont a YouTube-on kívül máshol nem volt fent, így felraktam a Trilulilu-ra, csakazértis alapon. Mindenféle Bach mestermű fentvan, de ez nem?! No chance!

Hm, amúgy ez már a második elmezavaros könyv, amit olvasok, és Poe... hát, őt gondolom tuti ismeritek... Ő lesz a harmadik a sorban, így egyszerre, nem ezek az elsők persze, de így egy huzamban kicsit erősek ám. Nincs ijesztőbb az ilyen Lecter meg Csorbafogú embereknél komolyan.

UPDATE: le van védve. Nem, ne kérdezze senki. A trilu szerint ez is le van védve. A kis f@szom nincs szerzői jogvédelem alatt, csak nem tudok róla?

Jem - They (klippel érdekesebb, nem?)
elég szomorú, hogy egy Bach-feldolgozás miatt kapták fel anno, de azóta le is tett az asztalra a lány

 

Hozzászólások (1)

Értelmesebbnél értelmesebb címeket gyártok (volt még egy fénypont egy bejegyzéssel előbb, de az privátos). A hátam tegnap reggel óta fáj, elaludhattam. Kb mindenhogy fáj, bejutni másfél órás tömegközlekedés során nagyjából olyan mint só a nyílt sebre, sebaj. És ha már a tegnap, nem elég hogy majd leszakadt a hátam a fájdalomtól (hú, ez úgy hangzik mint egy nagyiblog), még be is rúgtunk alaposan, és mivel én ritkán iszom ilyen insta másnaposság lett rajtam úrrá, mire hazaértem már a fejem is szét akart robbanni, nem csak a hátam. Úgy dőltem ki mint aki más funkciókra soha nem is volt képes.

Úgyhogy ma lemondtam az estét, és itthon aszalódom inkább - azért van ebben némi irónia, amikor szobafogságra ítéled magad, nem? Utálok itthon tespedni (<- 10 pontos szó, tessék elismerni xD), de anyám a hétvégén külföldön lesz, a Laci meg ilyenkor olyan, mintha nem is létezne, szóval végre tényleg *pihenek* és nem menekülök itthonról mielőtt még anyám a végletekig felbassza az agyam.

Jason Donovan - Sealed with a Kiss
Nyáááár come baaaaack ;-;
Mellesleg azért nem a trilulilu v agy honnan hozom, mert ott is elkezdtek copyright-olni a jogvédő anyámfaszok, szóval via YouTube

 

Hozzászólások (1)

Ezt most találtam, miközben feltöltögetem a régi cuccaimat photobucketre :D

Mint azt már meséltem, 16 évesen egy kőbunkó antiszoc állat voltam, nem is barátkoznék akkori önmagammal a világ minden kincséért sem (és ezúton köszönet azoknak, akik viszont ingyen megtették!). Viszont, van a 16 éves Omennek pár poénja, amivel a mai napig egyetértek, és fent is tartom őket:

 

Igen, ez az a szemét hülye script volt, ami akkoriban minden oldalon felbukkant. Még be sem töltött az aktuális oldal, de az idegesítő ablak kérdés nélkül a pofádba is ugrott, hogy Hello, kérlek add meg a neved, hogy legközelebb megismerhesselek! Mikor már vagy a századik ilyen oldal áldozata lettem, bepöccentem kissé, gondolván "Te így szólíthatsz engem, baszdki!".

Szerencsére azóta már sehol nem látom ezt a kalap szart, means az emberek azóta sokkal látogató-barátiabbak (vagy csak az ő f@szuk is tele lett, hiszen az oldal tulaját se kíméli a hülye script).

Mit szólsz hozzá?

Azért van egy szint, amikor tényleg parasztnak kell nevezni valakit, de nem ám a földművelő fajtából, hanem az az igazi PARASZT bunkó vadállat.

St. az egyik legjószívűbb lány akit valaha szerencsém volt megismerni, az az igazi szent angyalka (ezért is a becenév), egy igazi, két lábon járó kincs. Ma reggel lett volna randija tízkor a suliban, mivel a srác is oda jár ahova mi, de egyszerűen nem jött el. Törölte magát ott is, ahol egymásra találtak, de iwiwen persze seperc alatt meg lehetett találni. Írt neki oda St. erre a srác úgy tesz, mintha nem is ő lenne az, pedig a képek is stimmelnek, minden... annyira szánalmasan nyilvánvaló minden.

St. kis lelke meg tényleg olyan kis sérülékeny és tiszta, tudom hogy nagyon maga alatt lesz, van olyan buta hogy azt higgye ő benen van a hiba, nem a srácban... Remélem a karma legalább igazságot tesz majd.

A mai program törölve, Juli sajnos nem tudott pénzt szerezni időre (nem értem amúgy az minek, de ő nem hajlandó nulla forinttal nekivágni semminek - ellenkezőleg mint én, én akkor érzem magam jól, ha akarok se tudok költeni xD).

Ja, és elkezdtem egy regényt angolul, bár ahogy nézem inkább kisregény lesz, mint sima.

Anyámék meg partyzni vannak!  Legalább addig is csend és béke van itthon ~

Ez meg tudom, nem épp kultúrzene, de néha nagyon kell az ilyen is, tombolni rá itthon csendesen

Dj Graaba - Anima Libera

Mit szólsz hozzá?

A legutóbbi bejegyzést követő hétben olyan sűrű lett a program, hogy azt kívántam bár nyugdíjas lennék (!). Először is kiderült, hogy a suli 6-án kezdődött, nem 13-án, a fülest 7-én hajnali háromkor kaptam. Mivel két és fél óra innen a suli, nem meglepő módon nem sikerült bemenni. Szerdán már sikerült volna, de félúton, mikor a frissen vásárolt bérletbe beleírtam a diák számát, feltűnt hogy nem így rémlik a számsor, és tényleg: én bizony a régi, középiskolás bérletem számát írtam bele. Fél percen belül már a Szent Imre térre is gördült a HÉV, én meg nagy HÉVvel gördültem lefele, ugyanis - PERSZE, miért is ne - vagy húsz ellenőr tolakodott fel az utasokkal együtt. Rohanás haza, keresem a szar diákot, hát elveszett. Az az istentelen pánik, hogy ezt hogy adom be anyámnak, megint egy külön sztori, mindegy is.

Sosem ért különösebb csapásként a saját balszerencsém, de anyám reakciója, aki a leesett zokniért fél órás agyatlan hisztériarohamot rendez (komolyan!) mindig megtornáztatja az amúgy eleinte még kötélerős idegeimet. Mindegy.

Attól a szent naptól kezdve egészen szombat délutánig (tetszik érteni? egy szál diák miatt, szerdától szombatig = magyar ügyintézés, szeretlek!) a diák miatt rohangásztam, végül sikerült ideigleneset szerezni, kicserélni a számot a bérleten, és második héten - kibaszott dühösen - már bent is ültem az órákon. Remek, gondoltam, erre mi történik? Elszáll a videókártya a gépben. Hallom azt a bizonyos egy hosszú két rövid pittyogást, amiről még tahó!zsani*, az egyszeri diszkópatkány csaj is tudja, hogy azt jelenti, a videókártya jobb létre szenderült, vagy ha nem is, a gebasz valószínűleg arrafelé indult ki. Szétszerelem, kiveszem, letakarítom, visszarakom, semmi, összeveszek a fél "családdal" (anyám hívja így az élettársa ismerőseit, és az ő rokonait, nem a miénket) amiért a régi gépemet anyám mindenféle kérdés nélkül odaadta egy parasztnak abból a bizonyos "családból". Ők besértődnek, én dühöngök, a gép meg még mindig szar. REMEK. Mondani sem kell persze, Amerikai irodalomra másnapra kellett volna a professzor úr honlapjáról elolvasni a kötelezőt. NANÁ. Tegnap lett gép, kicserélték a kártyát..

Vi most beteg, mellesleg az eddig eltelt három hét alatt két órán (vagy hármon?) volt bent össz. AJVÉ. Mindenesetre Julival mostanában sikerül kicsit erősebbre venni a baráti köteléket (és visszaadtam neki az Ötödik Sally-t! Végre hagyta magát xD). Csicsi pedig most, hogy Shane elment, érdekes mód elkezdett nyitni az osztály felé, vagy inkább csak felém. Ez mondjuk elég evidens, rajtam és a Julin kívül nem nagyon tudok mást, akikkel könnyebb kapcsolatot kiépíteni... whatever. Örülök Csicsinek, bár játékfüggő, nem is tagadja, de édes. Komolyan, a maga kis geek módján de megvan a saját kis bája is, kár hogy ennyire elhanyagolja a külsejét, pedig olyan szép színei vannak, könnyen lehetne hozzá öltözni is, mondtam is neki, de hát... Nem kell senkinek bemutatni a gépbuzikat, na! Ez érdekli a legkevésbé, a színei ~ ^^

Most még van ez, hogy Vi és HUF ugye szakítottak, bejött a képbe Fio (leányosztálytárs, egy kis tündér ^^), és alakulnak a dolgok. Na most, hát: HUF bácsi még szerelmes Vi-be, Vi utálja HUF-ot, (aki a kapzsisága miatt kapta ezt a becenevet am xD), Fio pedig nem tudja mi legyen, szóval egy kalap szar ez is. Fru, Fio legjobb barátnője pedig úgy gondolja túlságosan anyáskodunk Vi felett, mert ugye sosem jár be, mi meg intézünk helyette dolgokat, eljárunk hozzá, próbálunk hatni rá, de Juli tavaly például sokat lógott Vi-vel suliból, Fru szerint meg ez egyszerűen rossz hatással van Julira. Igazság szerint Juli tényleg befolyásolható, de azért nem ennyire. Nem azért segítünk Vi-nek sem, mert mittudomén, hanem mert az ember nem hagy szarban jó barátot, nem? Ez annyira magát adja. Örülök neki hogy Vi összejött Va-val, a NAGY Ő-vel (ezért lett Va xD), de eddig csak annyit láttam ebből, hogy Vi nem jár be... Ebben viszont Frunak van igaza, ezt senki nem tagadja.

Hmm, a többit már le se írom. Az a baj, hogy túl sok minden történik (nyáron meg túl kevés: nem volt bérletem, itthon rohadtam), ha mindent leírnék, egy terjengős, hülye álnevekkel tűzdelt, követhetetlen kalap szar bejegyzés lenne. Hmm, már amúgy is az, de akkor is.

Itt tartunk most.

Amúgy nagyon gáz, hogy mindig akkor jövök blogolni, mikor lecsapódik a "biztosíték" (amiről régebben még meséltem, itt), de megint ez van. Nem tudom, a nagy semmiből rám tör, és legszívesebben nem is tudom... Be heroinoznám magam, elsírnám a többi függő állatnak az élettörténetem, hallgatnám a döbbent kommenteket, mint mindig (mondjuk nem drogosoktól azért ), aztán jól behaluznám apámat, ahogy egy ablakpárkányra gugolva hívogat, hogy menjek és öleljem meg, ezáltal én leesnék valami jó baszósan magasról.

És elnyúlnék.

Egész pofás ötleteim vannak tehát, csak hogy így képletesen leírjam az érzéseimet, és nem tudom, mik váltják ki. Javarészt féltékenység (nem, nem szerelmi: soha nem tudnék odáig süllyedni), egy tömény önsajnálat, meg tehetetlenség.

Magyarul (meg amúgy más nyelveken is)  tehát jelen pillanatban egy rakás  szánalmas szar vagyok!  Ha jól tévedek, meséltem, hogy engem nem a szomorú dalok síratnak meg, hanem azok a... "megfoghatatlanok".

Minek is magyarázok, hallgassatok Yann Tiersent bazdki, ha eddig volt képetek elmúlasztani! De komolyan, sajnálnám, ha azt kéne hallanom, hogy bárki is lemarad az ő zsenialitásáról. A lelketekig szól, komolyan. Melengeti, siratja, játszik vele, ahogy épp neki tetszik. Meg kell ismernie mindenkinek, ez egy csoda

 

Yann Tiersen - La Corde

 

Ez az egyik kedvencem, szerintem simán van olyan jó, mint a Comptine d'un autre été, amit mindenki annyira fényez - persze, az is egy mestermű, de nem értem miért csak azt veszik észre az emberek... lehet hogy csak azt ismerik, persze, jaj. Még hova demotiváljam magam itt? Hiszek az intelligens emberekben, akik látják az erdőt a fától. Igen, ezt szeretném most súlykolni magamba, még ha naivan is hangzik.

És szeretném megjegyezni, eme román oldal látogatói közt vannak igen kiváló ízléssel megáldottak is, méghozzá sokan: nem kellett feltöltenem semmit, más már rég megtette. Magyar oldalakon fenébe se találná az ember, pedig basszus, nem Mozart, hanem kortárs, a művészúr, Yann Tiersen még határozottan fiatal, és - persze - zseni! Hogy kerüli el ez ennyi ember figyelmét? Egy csoda ilyen észrevétlenül marad...

*tahó!zsani természetesen nem a volt iskolatársam még gimiből, akinek a derekam nagyságú fülbevalók alapkellékek voltak minden órára, úgy rángatta a saját sliccét mint egy férfi, hangosan böfögött és engedélyt kért fingani, viszont olyan cigány módra káromkodott, hogy ő volt az istencsászár az egész iskolában. Nem, persze hogy nem. tahó!zsani csak fiktív karakter. Vagy legalább is nem akarom más lelki épségét azzal zavarni, hogy elmondjam neki, hogy nem is. Ó, várj...

Hozzászólások (1)