Okos dolog-e tőlem, hogy betegen, egy rohadt hosszú nap után, hajnali fél egykor, egy teljes angol levél után (amit egy japán levelezőtársnak fogalmaztam meg a Hastigo-ról, és egyéb zenei indíttatású megmozdulásaimról) megpróbálok hozzáfűzni valamit Loveless postjához? Nem, nem az, de sajnos én sem vagyok egy agytröszt. A konkrét kérdésre adott teljesen konkrét válasz maga a post címe, innentől már csak kiegészítgetek mással. Ugye van az a kérdéskör is, ami inkább férfiak körében vitatott: miért van az, hogy minden nő a rendes srácokról álmodozik, de amikor ott vannak, inkább egy szemétládát választanak? Érzelmeskedjünk hát, miért. Azért, mert nő és nő közt is van különbség.

 

A lányok java egészen kicsi korától a szerelemre, és a gyereknevelésre készülődik; tinédzser korától kezdve keresi a megfelelő párt, akivel családot alapíthat, és boldogan leélheti az életét. A nők java részének ez a célja. De van a másik fajta, aki meg abszolút nem így gondolkozik. Engem spec a hideg kiráz a gondolatától. Egyszerűen nem vagy az az otthonülős fajta, aki mézes mosollyal várja haza a férjét, és gyerket pesztrál hobbiból. Ettől függetlenül imádom a gyerekeket (a gyereksírással viszont a világból is ki lehet kergetni). Na már most, a lényeg azon van, ki mit is tűz ki maga elé célul. Azt tehát megbeszéltük, hogy a lányok túlnyomó többsége a szerelmet, a biztonságot keresi, ezen belül szerelmet. Illetve fordítva. Ez így önmagában egy cél, amiért küzdenek, és ez beleszövődik az életükbe. keresni a megfelelőt fárasztó dolog, és egy idő után rohadtul nem lehet izgalmas. Hát tömören ennyi a válasz. Mindenki az élete céljában keresi az izgalmat, a nyugalom pedig nem izgalmas. Éppen ezért azok a nők, akik valóban az "Igazit" keresik, a nagybetűset, a nagy Őt, ha megtalálják akár el is hagyják - szép, jó, mesebeli, de egyszerűen egy idő után holt unalmas. Unalmas, hogy minden rendben van! Hihetetlen, nem? Pedig bizony így van. Eltűnnek a "Célból" (ez is így nagybetűsen) a krízishelyzetek, a küzdelem, a cselekmény, nem marad más, mint ami valóban a szenvedés tárgya volt: a biztonság, a nyugalom, a család. És amikor valakinek tényleg ez van fókuszban az életében, egy idő után nem fér a bőrébe, mert ez egyszerűen unalmas. Igaz vannak nők, akik tényleg a nyugalomra vágynak, és megtalálva azt meg is tartják, de bármilyen hihetetlennek hangzik - kevesen vannak. És van a másik fajta nő, aki azért tartja meg a "rendes fiút", mert nem a szerelem áll elsődleges célkitűzésként az életében. Ezért nekem teljesen tökéletes egy nyugisabb, hűséges hím egyed, mivel az életemben elért sikerélményeim, és küzdelmeim nem belőle származnak. Ezeket a nőket karrieristának hívják, bár kissé tévesen; a karrierista talán inkább sokkal előtérbe helyezi a munkáját, és akár teljesen le is mond az érzelmekről. Én meg az a fajta vagyok, aki nem hajlandó lemondani semmiről, ha nem muszáj, mert szeretném valahol élvezni is azt. De azért, ha a karrier és egy fiú között kell választanom, valószínűleg nem őt választanám. Na ez az a felfogás, ami az először említett lányoknál ellenkezőleg jelentkezik. Ők az izgalmas fiúkat keresik, mivel a sikerélményeik, a tapasztalataik, a küzdelmeik javarészt a párkapcsolatokból adódnak . Fiú még lehet ezer másik, de álmom csak egy van - én meg eszerint élek. Nem vagyunk egyformák, és srácok... ez így olyan szép.